Híreink

Komoly könnyítést kapnak a családok a családi adókedvezményhez!

Komoly könnyítés jön a családoknak – családi adókedvezmény 2016
Módosultak a családi kedvezmény érvényesítésével összefüggésben az adóazonosító jel használatának szabályai.

A Magyar Közlöny 124. számában megjelent módosítás szerint a NAV 2016. július 1-ig hivatalból megállapítja azon magánszemélyek adóazonosító jelét, akik 2016. december 31-ig nem töltik be 25. életévüket és adóazonosító számmal nem rendelkeznek. Vagyis az új törvényeknek köszönhetően mégis kell a gyerekeknek is adókártya a családi adókedvezmény igénybevételéhez, de ezt az adóhivatal hivatalból el fogja készíteni, a szülőknek nem lesz vele munkájuk. Családi adókedvezmény érvényesítése során a kedvezményezett eltartottak és az eltartottak adóazonosító jelének feltüntetése 2017. január 1-től válik kötelezővé.
A módosítás nagy könnyebbséget jelent most a kedvezményt érvényesítő családoknak, mivel korábbi szabályozás szerint már 2016. január 1-től kötelezően fel kellett volna tüntetni az adóazonosító jelet. A törvényváltozásnak köszönhetően, így kötelező jelleggel csak a 2016. évről elkészített adóbevallásban, illetve a 2017. évben tett adóelőleg nyilatkozatokban kell feltüntetni a kedvezményezett eltartott adóazonosító jelét.
Az adóazonosító jelről a NAV annak megállapításától számított 45 napon belül küld értesítést, majd 2016. november 30-ig a hatósági igazolványt is kiállítja és megküldi az érintett magánszemélyek részére.

csaladi_adokedvezmeny

csaladi_adokedvezmeny

taxpassKomoly könnyítést kapnak a családok a családi adókedvezményhez!